Rábai Hedvig, a Színház- és Filmművészeti Egyetem volt rektori és kancellári titkára, egykor ismert kutyatenyésztő és férje, Zsoldos Árpád az 1974-ben alakult Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület alapító tagja, ornitológus, a madarász suli és madarász ovi program megálmodója az országban elsőként foglalkoztak wallisi feketeorrú juhok tenyésztésével.
A Kiskunságban kezdték, majd Ipolydamásdra költöztek, ahol – immár nyugdíjasként – azóta is foglalkoznak az egyre kedveltebb, Magyarországon is egyre népszerűbb fajtával, miközben kertjüket is gondosan szépítik, csinosítják.
A feleség ezúttal a közösségi oldalon tett közzé csodálatos fotókat az ipolydamásdi kertjükben színkavalkádban úszó bodzabokorról. Bodzavirágzás idején ez nem is meglepő, ám maga a látvány nem mindennapi. A szokásos fehér virágözön helyett színes mesevilág tárul elénk, mintha a bodzabokrok hercegnőjét látnánk.
Érdeklődésünkre a feleség elmondta, bordó levelű bodzaként vásárolták, majd ültették el a cserjét, ami tavaly egy virágot sem hozott, idén viszont beindult.
Érdekes, hogy egy ágon van bordó és fehér virág is, tehát nem az eredeti alany hajtott ki. Tudtommal ez egy rügymutáció
– mondta érdeklődésünkre Rábai Hedvig, akinek felvételei a képre kattintva galériánkban tekinthetők meg.





Tavasszal több növény virágzása nyújt felejthetetlen látványt a természet kedvelőinek. Nemrégiben mutattuk be a Tenkes-hegy szomszédságában hullámzó mákvirág mezőt, láthattuk a vörösen izzó pilisszántói határt és az országszerte virágukat ontó vérszilvafákat is.