Mozaik

Mérget fecskendeztek egy 100 éves tölgyfába Kecskeméten

Kecskeméti TV
Kecskeméti TV
A nagyjából 100 esztendős kocsányos tölgy szándékos károkozás áldozata lett.  

Mérget fecskendeztek a város ősi fájába, pusztulásnak indult a gyönyörű tölgy – írta a Bács-Kiskun Vármegyei Hírportál.

Éppen a napokban írtunk arról, hogy egy férfi kifúrta, majd mérget öntött egy fába a háza előtt Balatonbogláron. Egy újabb hajmeresztő eset történt, ezúttal Bács-Kiskun vármegyében. Faértékszámítással 30 és 40 millió forint közé teszik annak a fának a pénzbeli értékét, amely Kecskeméten, a Téglagyár utca 30. szám alatt pusztulásnak indult. A szakemberek szerint egy minierdőt kellene ültetni ahhoz, hogy oxigéntermelés szempontjából a város pótolni tudja a pusztulásnak indult kocsányos tölgyfa hiányát.

A portálnak Győri András, Kecskemét főkertésze elmondta, két héttel ezelőtt kaptak egy lakossági bejelentést, miszerint fél az ott lakó, hogy a fa rá fog dőlni a házára, mert szárad a lombja. A bejelentéshez mellékelt fotókon a szakemberek rögtön kiszúrták, hogy a fát károkozás érte.

A fa törzsét a gyökérnyaknál körbefűrészelték, illetve körbe is furkálták, feltételezhetően azért, hogy mérgező anyagot fecskendezzenek bele. Ezért indult el a fa száradása

– mondta Győri András.

A város kincsei

Kecskeméten nagyon kevés, mindössze 3-5 darab ilyen nagyságrendű értékkel bíró fa van. A városban több védelem alatt álló fa is található, ez a kocsányos tölgy viszont nem volt védett.

A tíz méternél is magasabb fakorona nagy része elszáradt, de még vannak élő részei. Győri András főkertész szerint további vizsgálatot igényel, hogy a fa megmenthető-e, vagy teljesen el fog pusztulni. Azt nem lehet tudni, hogy milyen mennyiségben jutott méreganyag a fa törzsébe, ezért nehéz megmondani, hogy meg fog-e menekülni a kivágástól.

Kecskeméti TV

A köztertületen álló fa elképesztő gyökérzettel rendelkezik, amely a járdát is megemelte, de lett volna megoldás a kezelésére. A kertészek ilyen esetben mindig arra törekednek, hogy megmentsék a fát és az ott élők igényeit is figyelembe vegyék. A járdát is helyre tudják hozni, szintemelés is szóba jöhetett volna. Amennyiben a fa 5-6 tartógyökeréből egyet elvágnak, a fában sem keletkezett volna kár.

Szabadságvesztéssel büntetendő

A lakossági bejelentés és az eset megvizsgálása után az önkormányzat azonnal értesítette a Városrendészetet, amelynek a rendőrséghez kellett fordulnia, hiszen ismeretlen tettes általi környezetkárosítás történt, és ez nyomozást igényel. A Büntető Törvénykönyv egyik paragrafusa kimondja, ha valaki a környezetet, ezen belül az élővilágot olyan mértékben károsítja, hogy az eredeti állapot nem állítható helyre, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Több hasonló eset is történt

A Városüzemeltetés és a főkertész több olyan esetről is beszámolt az elmúlt hetekből, ahol fakárosítás történt. Ezt megelőzően az elmúlt öt évben nem történtek ilyen horderejű esetek a városban, most viszont egymás után három is.

A Téglagyár utcai eset mellett a Bánffy utcában és a petőfivárosi Petőfi Parkban is szándékos károkozás történt az elmúlt hetekben. A Bánffy utcában egy 50-60 éves, 5-7 millió forint értékű nyugati ostorfa indult pusztulásnak emberi mérgezés miatt, míg a Petőfi Parknál több kisebb, egy-egy millió forintos nyugati ostorfát mérgeztek meg és irtottak ki.

Utóbbi esetben tudni lehet, hogy az ott lakó volt a tettes, akit az zavart, hogy a fák beárnyékolták a saját növényeit. A Bánffy utcai ügyben szintén megtörtént a feljelentés, míg a Petőfi Parkos esetben a helyi képviselő asszony járt el, még folyamatban van az ügy.

Ahogy korábban írtuk, Balatonbogláron is brutális pusztítás áldozata lett egy idős fa, melynek törzsébe egy 80 éves férfi 48 lyukat fúrt, majd azokba egy ismeretlen eredetű anyagot öntött. Szegeden azért döntöttek a város ikonikus fájának kivágása mellett, mert egy gombafertőzés miatt a vaddisznós fát már nem lehetett megmenteni. A város másik különleges dísze, a “katicás fa” felett is eljárt az idő, ezért csonkolták.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik
OSZAR »