Mozaik

Példátlan természetkárosítás a Pilisben: kiásta a védett vadvirágokat, és a saját kertjében ültette el

Mihályi Ferenc
Mihályi Ferenc
Az elkövető ellen a természetkárosítás ügyében büntető eljárás is indult.

Május elején sajnálatos, egyben felháborító eset történt Pilisszentlászló külterületén, miszerint természetvédelmi oltalom alatt álló növényeket ástak ki az élőhelyükről.

Évek óta jártam fotózni egy kis területen lévő füles kosbor állományt, ahol nagyon szép fehér virágú tövek is voltak. Egy idő után minden tő helyét tudja már az ember. Féltem, hogy lemaradok a virágzásról, ezért ezen a májusi reggelen útnak indultam, hogy megnézem a növényeket. Rossz érzésem volt, mert a bevezető úton széles terepjáró nyom volt. Egyenest a termőhelyhez vezettek. Zavartan néztem körbe, néhány lila tövet már messziről láttam, de fehéret egyet sem. Az első gödörbe majdnem beleléptem. Legalább 6-7 tövet kiástak, köztük mind a három fehéret. Soha nem fogom megérteni. A fotózás elmaradt, elmúlt a varázs

– nyilatkozta az esetről Mihályi Ferenc természetfotós a Sokszínű vidék megkeresésére.

Az orchidea pusztításának hírére a területre visszatérő botanikusok a kifosztott élőhelyet elhagyva a visszaúton, az út közelében, egy erdőszéli telek kerítése mentén, döbbenten fedeztek fel sorban ültetve védett orchideákat, köztük fehér színű füles kosborokat.

Orchideák esetében az élőhelyről kiásás és kertbe ültetés szinte biztosan a tövek pusztulását eredményezi. Ezek a virágok erősen kötődnek a velük szimbiózisban élő gombafajokhoz és a gyökérzóna megbolygatása súlyosan károsítja ezt az együttélést.

A természetkárosítás nagy visszhangot keltett a Növényhatározó természetjáróknak Facebook csoportban is, ahol Mihályi Ferenc megosztotta a történteket a fotóival együtt. A posztra reagálók is úgy gondolták, hogy az esetnek kell, hogy legyen következménye és nem maradhat büntetlenül az, aki ezt tette a védett növényekkel.

Az alábbi galériát végiglapozva megmutatjuk, hogy az elkövető, hogyan fosztotta ki az orchideák élőhelyét és az utolsó három felvételen láthatóak azok a orchideafajok is, amik tavaly még teljes szépségükben tudtak virítani, de mostanra már csak a lyuk tátong a helyükön. 

11 fotó

Portálunk a történtekkel kapcsolatban megkereste a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságot.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata 2025. május 12-én, lakossági bejelentést követően helyszíni ellenőrzést tartott egy Pilisszentlászló külterületén található telken.

A telken egy frissen elkészített virágágyásban védett növényfajok (bíboros kosbor – Orchis purpurea, füles kosbor – Orchis mascula, kardos madársisak – Cephalanthera longifolia, sápadt kosbor – Orchis pallens), legfeljebb néhány nappal korábban elültetett egyedeit találtuk, amelyek nagy része láthatóan rossz állapotban volt

– közölte érdeklődésünkre a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság.

A fentebb felsorolt növényfajok mindegyike hazánkban őshonos, talajlakó orchidea-féle (más néven: kosbor-féle), a trópusi orchideák közeli rokonai. Közülük három faj kifejezetten erdei élőhelyeken fordul elő, egy pedig erdőkben, gyepeken, sztyeppréteken egyaránt megtalálható. A négy faj közül kettő, a füles kosbor és a sápadt kosbor országos szinten is igen ritkának tekinthető.

A nemzeti park kiemelte, hogy a megtalált növényfajok kereskedelmi forgalomba legálisan nem hozhatók – a védett fajok egyedeinek adásvételét, tartását a természetvédelmi jogszabályok tiltják, vagy természetvédelmi engedélyhez kötik.

A telken megtalált fajok esetében ennek biológiai okokból sem lenne semmi értelme: a hazai kosbor-félék gyökerükön keresztül olyan gomba-fajokkal állnak kapcsolatban (tudományos nevén ez a mikorrhiza), amely nélkül nem képesek a talajból megfelelő mennyiségű vizet és ásványi anyagokat felvenni

– részletezte a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, és kiemelte, hogy az ilyen fajokat egyszerű virágföldben vagy egy átlagos kertben nem lehet életben tartani.

Az elkövető ellen a természetkárosítás ügyében büntető eljárás is indult.

A telek tulajdonosa az egyedek származását nem tudta igazolni. Tekintve, hogy a megtalált növényegyedek összesített természetvédelmi értéke meghaladta a Büntető Törvénykönyvben meghatározott értéket, a természetkárosítás ügyében nem „csak” közigazgatási eljárás, de büntető eljárás is indult. Az egyedeket a rendőrség a helyszínen lefoglalta, és átadta igazgatóságunknak

– vázolta fel a nemzeti park szakembere.

A nemzeti park kollégái a növényeket elszállították és elültették egy olyan területen, ahol ezek a fajok természetes módon is igazoltan előfordulnak, így adva a lehető legnagyobb esélyt az életben maradásukra.

Az eset tanulsága, hogy a természetben, különösen védett természeti területlen ne szedjünk össze sem állatot, sem növényt, de olyat különösen ne, amelyet nem ismerünk. Hazánkban hozzávetőlegesen kettőezer védett és fokozottan védett faj (nagyrészt állat és növény, kisebb részben gomba, zuzmó) található, amelyek természetvédelmi értéke – ritkaságuktól függően – az ötezer forinttól akár az egymillió forintig is terjedhet

– hívták fel a figyelmet.

Az ügy kapcsán portálunk megkereste Dr. Rédei Tamást, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársát, növényökológust, aki felvázolta, hogy mekkora természeti kárt jelent ez az eset.

Az érintett négy orchidea faj közül kettő, a kardos madársisak, és a bíboros kosbor még viszonylag gyakori hazánkban, viszont a másik két faj, a sápadt kosbor és a füles kosbor helyzete erősen sebezhető. Utóbbi két fajnak a hazai egyedszámát fajonként 1000 tő körülire becsüli a hazai szakirodalom, tehát a füles kosbor esetében a kiásott 15 tő a hazai állomány 1,5%-át jelenti

– mutatta be a kutató az érintett orchideafajok becsült hazai állományát.

Ezek a fajok a magasabb, hegyvidéki területeken honosak, az ottani hűvösebb és párásabb klíma nélkülözhetetlen a fennmaradásukhoz. A felmelegedés, az otthonokul szolgáló erdők levágása, az erdei tisztások beépítése, bolygatása, a fokozódó turizmus, a virágszedés és a tövek ellopása együttesen könnyen végveszélybe sorolhatja a hazai előfordulásaikat.

A sápadt kosbor hazai állományainak mintegy negyede, a füles kosborénak majdnem fele tűnt el a felfedezésük óta. Sajnos eszmei értékük (10000 Ft/tő) nem tükrözi ritkaságukat és sebezhetőségüket, indokolt lenne annak jelentős megemelése, hogy némi elrettentő ereje legyen. Az egyedszámokkal számolva a két faj teljes hazai állományának szándékos kiirtása összesen húszmillió forinttal lenne büntethető jelenleg, ami pl. egy beruházó számára nevetséges összeg

– részletezte az orchideák természetvédelmi helyzetét a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa.

Mint arról beszámoltunk döbbenetes pusztítás végezve kiásták a Balaton fáját, valamint arról is hírt adtunk, hogy kegyetlen rongálás történt Győrben, lyukakat fúrtak egy babérmeggy gyökerébe.

Kapcsolódó
Tömeges mérgezés Sülysápnál, védett madarak és rókák az áldozatok
A vizsgált területen egy kézigránátot is találtak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik
OSZAR »