Megszavazta az Országgyűlés az állatvédelmi szabályok szigorítását; a Tuzson Bence igazságügyért felelős miniszter és Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos által benyújtott törvényjavaslatot egyhangúlag, ellenszavazat nélkül fogadták el – közölte az Igazságügyi Minisztérium.
Ovádi Péter közleményében azt írta:
az elfogadott törvény szerint, aki az állatkínzást ebrendészeti telep vagy állatmenhely működtetése során követi el, súlyosabb büntetésre számíthat a jövőben. A büntetési tétel még magasabb akkor, ha mindezt tíznél nagyobb számú állatra követik el.
Az indokolás szerint a létesítmények üzemeltetésében résztvevő személyeknek és gondozóknak fokozott felelősségük van, továbbá a társadalom bizalmát élvezik, ami indokolja, hogy állatkínzás elkövetése esetén szigorúbb büntetésre számítsanak.
A törvény önálló bűncselekményként kezeli, ha valaki a jogszabályban meghatározott kor előtt a kölyköket anyjuktól leválasztva, kereskedelmi mennyiségben az ország területére behoz, onnan kivisz, vagy azon átszállít.
A közelmúltban is napvilágot látott súlyos esetekre reagálva a törvény szerint az élő állatokkal való koldulás szabálysértésnek minősül a jövőben. Az indokolásban felidézik, hogy “a kiszolgáltatott állatokkal próbálják az embereket érzelmileg manipulálni, valamint az állatok kikötve, hóban-fagyban, a tűző napon, akár étlen és szomjan élnek.”
Az új szabályozás szintúgy tilalmazza az élő állatok nyereményjáték díjaként való kisorsolását is.
Kiemeli: a törvény értelmében az állatvédelmi eljárások során a hatóságok könnyebben és gyorsabban rendezhetik majd a jövőben a bántalmazott állatok sorsát annak érdekében, hogy ezek az állatok mihamarabb biztonságos környezetbe kerülhessenek.
Amennyiben az állatvédelmi képzésen való részvételre kötelezett állattartó a kötelezettségének önként nem tesz eleget, úgy az állatvédelmi hatóság a kötelezettség teljesítéséig az állattartót az állattartástól eltilthatja.
Az indokolásban kiemelik: a súlyos esetekben nem életszerű a bántalmazott állat ideiglenes elszállítása, ezért szükséges megteremteni, hogy a hatóság mérlegelhesse az állat azonnali elkobzásának lehetőségét is.
A törvény kitér az állatvédelmi ismeretterjesztés fontosságára, ennek értelmében rendeletben fogják megállapítani az állatvédelmi képzés és oktatás részletes szabályait.
Az új szabályok a kihirdetést követő 61. napon lépnek hatályba. (MTI)
Több sajnálatos esetről is beszámoltunk már, volt, hogy gyerekek vertek agyon egy bagolyfiókát Igiriciben, ételhordóba zárt kiscicát találtak Hejőcsabán, utánfutóban szállítottak állatokat az M7-esen.