Virágzó vidékünk

Az országtorta kétszeres győztese és testvére nyerte a legjobb hazai pékség díjat

G&D Kézműves Cukrászda és Pékség
G&D Kézműves Cukrászda és Pékség
Ezzel a díjjal korona került minden eddigi munkájukra.

Szó Gellért salgótarjáni cukrász nevét 2015-ben ismerte meg az ország, amikor az országtorta verseny győztese lett. Sikerét 2016-ban megismételte, miközben testvérével kézműves cukrászatukat és pékségüket folyamatosan fejlesztették – és azt teszik ma is. Szó Dánielnek a vezetésével finomabbnál finomabb kézműves kenyerek és péktermékek készülnek a pékségükben, aki 2017-ben megnyerte a legjobb croissant díját a Kenyérlelke Fesztiválon.

A Szó testvérpár 2025. június 21-én szombaton örvendetes hírt posztolt a G&D Kézműves Cukrászda és Pékség Salgótarján közösségi oldalán.

Írhatunk most bármit, az érzések, amik bennünk vannak, meghaladják a szavak korlátait. Az Ország 51 legjobb péksége közül mi állhattunk a dobogó első helyére

– számoltak be a legújabb sikerükről.

A Street Kitchen csapata 18 kategóriában gyűjtötte össze a legjobbak legjobbjait, az első három helyezettet pedig díjjal is jutalmaztuk a június 20. és 22. között megrendezett, háromnapos foodora Selection x Street Kitchen Fesztiválon.

G&D Kézműves Cukrászda és Pékség

Pékség kategóriában a szakmai zsűri döntése alapján a Szó Ami Szó – G&D Kézműves Cukrászda és Pékség nyerte el az első helyezést. 

Nem egy termékünk, mint eddig általában, hanem a pékségünk. Az Ország Tortákkal, az Ország legjobb croiassanjával már többször arattunk győzelmet, és most korona került minden eddigi munkánkra

– osztották meg a sikerükhöz fűződő érzéseiket.

Ezt a nehéz, de sokat adó utazást sok évvel ezelőtt egy kicsit elavult pékséggel kezdték, élesztős kovásszal, szakmai tapasztalat nélkül, az akkor jól ismert Acélgyári Pékségben. Aztán jött az igény az értékre, a tanulásra, ami meghozta a szerelmet Szó Dániel és a tészta között. Most pedig a testvérpár ott állhat a dobogó legfelső fokán.

Dániel soha nem szegne fel egy kenyeret úgy, hogy keresztet nem vet rá, és most az áldás vissza szállt rá, ránk. Ez a díj most értelmet, elismerést ad a múltnak, békét, örömet hoz a mának, és egy szép jövőképet teremt a holnap számára

– vázolták fel mit jelent számukra a most elért siker.

A testvérpár kiemelte, hogy hálával gondolnak azokra, akik meggyújtották bennük a lángot, azokra, akik kiválasztották őket a legjobbnak, és azokra, akik elfogadják őket hibáikkal és erényeikkel együtt.

Mindnyájan sírunk most boldogságunkban, sok évig álmodoztunk róla milyen lehet. Most már tudjuk.
Isten áldja a lehetőséget, ami mindannyiunkban benne van, hogy bármit lehetővé tegyünk, ha teszünk érte és úgy gondoljuk megérdemeljük

– osztották meg érzéseiket, és köszönetet mondtak mindazoknak, akik segítették útjukat, mert hittek bennük.

A G&D Kézműves Cukrászda és Pékség az országban több helyen kedves kiszolgálással, gyönyörű környezetben és finomabbnál finomabb fagylaltokkal, pékárukkal, süteményekkel és fantasztikus kovászos kenyerekkel várja a vásárlókat.

Az alábbi galériában ízelítőt adunk ezekből a finomságokból.

19 fotó

Mint arról beszámolt pirított mogyorós kenyeret süt az országtorta kétszeres győztese, ami minden kritériumnak megfelel: gyönyörű, fényes, nagy levegő buborékos. És persze finom. Valamint arról is hírt adtunk, hogy világgá repülnek Salgótarjánból az Emirates tortái.

Kapcsolódó
Példát mutat emberségből az országtorta kétszeres győztese
A Szó testvérek figyelmet szentelnek azokra, akiknek nem mindig jut élelem az asztalukra.
Olvasói sztorik
OSZAR »